Antológiákról írni hálás feladat. A szerzőkre vonatkozó bírálat nélkül lehet méltatni a szerkesztő összetett munkáját, amely a vállalkozás mértékéből eredően csak dicséretet érdemel. Így bátran leírható: a Kálvin Kiadó legújabb, több mint 500 oldalas válogatása minden tekintetben jelentős kötet. A kiadó és az egyházi sajtó is komolyan veszi a népszerűsítését, melyet önálló honlap is segít, ahonnan nemcsak a megrendelés linkje érhető el, hanem három irányba indulva intermediális élménnyel gazdagíthatjuk az olvasást. Meghívhatjuk a kötethez kapcsolódó egyórás előadást is, melyet a kötet szerkesztője, Kisfaludy Zsófia színművészként egy szűkebb, harmincas válogatásból készített Barkó Laura zenei kíséretével. A kötetben is leolvasható QR-kód segítségével meghallgathatunk 32 verset ismert színészek tolmácsolásában. Ráadásként egy sajtószobához vezető fül segítségével a könyvvel kapcsolatos híreket olvashatunk. A könyvnek és a szerkesztőjének közösségi médián való jelenléte jelenkori követelmény, és a könyvbemutatókat is egyedivé teszi az előadói est. Arra a sajátos jelenségre, ahogyan a szerkesztő személye hangsúlyossá válik, az internetes forrásokban is említett személyes háttér részben magyarázatot ad.
Megjelenések
Ha kíváncsi a Reménytövis legfrissebb híreire, interjúkra, megjelenésekre és közelgő eseményekre, látogasson el közösségi média oldalainkra!
Kövesse a Reménytövist a Facebookon és az Instagramon, vagy böngésszen az alábbi válogatott cikkek és interjúk között.
A R
eformátus Egyházi Napok Dunántúl (REND) Fesztivál keretében júnuis 27-én a Hangvilla Kulturális Központban újra felcsndült a Reménytövis – Zenés versüfzér Istenről című előadás. Sz. Tóth Ildikó villámtudósítása a Dunántúli Református Egyházkerület Facebook-oldalán jelent meg.
A Reménytövis – kortárs keresztény versantológia betekintést enged abba, miként látja Istent és Jézus Krisztust a mai kor százharminc költője. Útmutatást kínál az Úrral való kapcsolatkereséshez - ugyanakkor őszintén megfogalmazza az emberi gyarlóságból fakadó kérdéseket és kételyeket is. A szerkesztő, Kisfaludy Zsófia színművész, a rendszerváltás óta megjelent istenes verseket kutatta fel és rendszerezte bibliai igék köré csoportosítva. Ezekből a keresztény költeményekből tizennyolc fejezet született.
Hella Ferenc esperes bevezető, köszöntó szavai után a Hangvilla kamaratermében ebből a kötetből adtak elő válogatást Kisfaludy Zsófia és Barkó Laura zeneterapeuta, zeneművész, az antológia válogatott verseinek megzenésítője, aki citera és ukulele-játékával kísérte a költeményeket. Varázslatos érzékenységgel és mégis erővel hozták közel a művésznők a hallgatósághoz a legutóbbi három-négy költőnemzedék lelki gyümölcseit.
Sz. Tóth Ildikó (megvanirva.hu) posztja a Dunántúli Reformátusok Facebook-oldalon jelent meg 2026. június 27-én.
Különleges várakozás töltötte meg a Nadányi Zoltán Művelődési Ház nagytermét Berettyóújfaluban a Költészet napján. Az alkalom nem egy szokványos irodalmi est volt, hanem a „Zenés Versfüzér Istenről” című előadás, amely már a plakátján is derűt és nyugalmat ígért. Barkó Laura előadóművész és Kisfaludy Zsófia színművész kettőse az első pillanattól fogva magával ragadta a közönséget.
Az előadás alapját Kisfaludy Zsófia Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Reménytövis – kortárs keresztény versantológia című kötete adta. Az előadók nem csupán elszavalták a verseket, hanem Barkó Laura különleges zenei világával közelebb is hozták azokat a szívünkhöz. Megrendítő és egyben felszabadító volt hallani, ahogy a citera és az ukulele tiszta hangja új dimenziót nyitott a soroknak.
Egy rendkívül őszinte, „reménytövissel” szegélyezett úton vezettek végig minket. (...)
A 2026. április 14-én megjelent cikk teljes szövege a berettyohir.hu oldalon olvasható.
A Keresztény Értelmiségiek S
zövetsége Makói Csoportjának meghívására városunkba érkezett Kisfaludy Zsófia, aki Reménytövis című különleges antológiájából adott zenés verses előadást a makói közönségnek.
Az est során a Kisfaludy Zsófia színművész a kötetben szereplő kortárs istenes versekből állított össze egy gondolati ívet követő versfüzért, amelyet Barkó Laura kísért többféle hangszeren, köztük tamburán, gitáron és citerán. Az előadás meghitt és elmélyült hangulatot teremtett, a zene és a költészet egymást erősítve szólította meg a hallgatóságot.
Az előadást megelőzően Pálfai Zoltán beszélgetett a művésszel, aki betekintést adott a Reménytövis című kötet megszületésének hátterébe. Elmondta: a rendszerváltástól, vagyis 1990-től 2022-ig kutatta és gyűjtötte össze az irodalmi folyóiratokban, valamint önálló kötetekben megjelent kortárs istenes verseket. (...)
Kormos Tamás 2026. május 23-án megjelent teljes beszámolója a mindigmako.hu oldalon olvasható.
Nagypénteken Sopronban mutatja be Kisfaludy Zsófia különleges, Reménytövis című estjét, amelyben kortárs költőink istenes versein keresztül vall hitéről. A városhoz sok szállal kötődő színésznő az anyaság hatására sok mindent átértékelt, és más került élete középpontjába.
– Az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá vált az életedben a hit, és ennek egyik fontos állomása lett a Reménytövis. Mit is takar ez valójában?
– A Reménytövis a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjának keretén belül jött létre. Szerkesztettem egy antológiát, amelybe a rendszerváltás óta megjelent istenes verseket gyűjtöttem össze 130 magyar költőtől. Ezekben a kereséstől kezdve az istenkapcsolaton át, a kételyeken és félelmeken keresztül a bizonyosságig mindenféle mű található, közel 300 darab. Ezekből kiválasztottam a számomra legfontosabb harmincat, összefűztem őket, és Barkó Laura csodálatos zenei világával kiegészítve megszületett ez az előadói est.