A Reménytövis című, kortárs keresztény versantológia bemutatójáról
Erősen indult az idei irodalmi szezon a szeptember 8-án bemutatott, Reménytövis című, kortárs, keresztény versantológiával, melyet Kisfaludy Zsófia színművésznő gyűjtött egybe és szerkesztett. A Pesti Vigadó, az MMA Székháza nyújtott méltó otthont a bemutató számára. Hadd kezdjem azzal, hogy ennek a nagy jelentőségű kötetnek a megjelenése milyen fontos mind irodalomtörténeti, mind vallási szempontból. Már a számok is magukért beszélnek: a szerkesztő a rendszerváltás, tehát az 1990 után született istenes versek közül válogatott, s a végeredmény 130 költő közel 300 költeménye lett nem kevesebb, mint 500 oldalon.
Miután Csáji László Koppány az MMA nevében, valamint Galsi Árpád a kötetet megjelentető Kálvin Kiadót képviselve köszöntötte a közönséget, Kisfaludy Zsófia és a verseket megzenésítő Barkó Laura közös dala következett, majd egy verscsokor Lux Ádám, Hűvösvölgyi Ildikó és Császár Angela színművészek előadásában.
A könyvbemutató szokás szerint a beszélgetéssel folytatódott, melyet Fazakas Gergely Tamás, a könyv lektora vezetett. Fazakas a bevezetőjében elmondta, hogy hiánypótló munka született, mivel olyan keresztény antológia még nem volt, mely csak a modern, kortárs irodalomra koncentrálna. E könyv elődjeinek az Aranyhárfa című antológiát nevezte meg, valamint ennek újabb változatát, az Új aranyhárfát, és párhuzamba állította az Égre néző című könyvvel is. Az antológia nem szekértáborok és nem felekezetek szerint szerveződött, és Fazakast meglepte, hogy ennyi istenes versünk van. A moderátor kérdése először Mezey Katalin költőnőnek szólt: hogy látja az antológiát költészeti és vallási szempontból?
Mezey Katalin nagyon örült a gyűjteménynek, mely „azt sejteti, hogy a mai magyar líra erős csapattal fogja képviseltetni magát a menyországban”. Szerencsésnek tartja, hogy nem irodalmár, vagy vallástudós állította össze a művet, mert így teret kaphatott Kisfaludy Zsófia színművésznő ihletettsége, és ez visszaadta számára az olvasóba vetett hitet is. Mezey azzal folytatta, hogy „most olyan dologért dicsérnek meg bennünket, amiért eddig kikaptunk”, tudniillik az istenes versek írásáért, melyek a modernségben nem számítottak divatosnak, és ha hasonló művel kereste fel a folyóiratokat a költő, csak ímmel-ámmal közölték őket.
Szerző: Acsai Roland
A teljes cikk az Irodalmi Jelen oldalán olvasható.