Kérjem el a templom vagy imaház / kulcsát a paptól, és ne azon sírdogáljak, / hogyan fogyatkozik Isten népe, / hanem látogassam meg olyankor, / amikor csak csend van és pusztaság / csak a jelenléttel átitatott falak, / a csipkebokor, amely pislákol, / de tüze nem alszik ki soha. – Lackfi János Kulcskérdés című létversbe oltott istenkeresésének lírai énje mintha a markába rejtené a transzcendencia földi titkát.
Ám két oldalon át hullámzó roppant kérdésére magunknak kell megtalálni a választ, vagy onnan várni a feleletet, ahonnan azt talán a szerző is reméli. E tekintetben is jó társaságba került a mű: a Reménytövis című kortárs keresztény versantológiába, amely közel háromszáz alkotást gyűjt egybe az elmúlt három és fél évtized magyar istenes költeményeiből válogatva. A keresésről, kérdésekről és válaszokról az antológia ötletgazdájával és szerkesztőjével, az Óbudán élő Kisfaludy Zsófiával beszélgettünk.
Amikor elkezdte összegyűjteni kortárs költők istenes verseit, nem gondolta, hogy a végére nemcsak egy kötet születik meg, hanem életet adhat egy gyermeknek is. Kisfaludy Zsófia, a Magyar Színház színművésze megannyi módon találkozott már életében véletlennek tűnő, ám erős hite szerint egyáltalán nem véletlen történésekkel, például a férjét is úgy ismerte meg, hogy a konfirmációs felkészítésen éppen egymás mellé kerültek. Reménytövis – Kortárs keresztény versantológia című kötetének összeállítása megerősítő, lélekpróbáló munka volt számára, amely végigkísérte várandósságának utolsó időszakában és a gyermekágyas időszakban is, ami után rövid időn belül újra színpadra állt.
Túrmezei Erzsébettől Lackfi Jánoson át Véssey Miklósig nyújtózik a rendszerváltás utáni istenes költészet mezeje, melyet Kisfaludy Zsófia színésznő bebarangolt és az ott talált kincsekből összegyűjtött egy kötetre valót. A legillatozóbb harmnincból összeállított műsorcsokrával pedig templomokat díszíti. Ahogy az antológia és az est címe is hirdeti, ezek a versek – éppúgy, mint a virágok – nemcsak felüdítik a lelket, de néha meg is sebzik.
A közelmúltban jelent meg a Kálvin Kiadó gondozásában a